Kezdés
Vereckei Réka vagyok, az ELTE tanári MA-s hallgatója magyar és német szakon.
Ennek a blognak a segítségével fogom létrehozni a digitális portfóliómat.
Ennek a blognak a segítségével fogom létrehozni a digitális portfóliómat.
Pár sor rólam:
2011-ben érettségiztem a tatai Eötvös József Gimnáziumban. Magyar szakra készültem, de az utolsó pillanatban mégis germanisztikára adtam be a jelentkezésemet, a magyar szak pedig a minorba szorult.
Nem akartam tanár lenni, teljesen kizártnak tekintettem ezt a pályát, a családban több pedagógus van... (Láttam elrettentő példájukat.) Aztán azt a 10 kreditet valahogyan fel kellett használni, gondoltam, miért ne, legyen a pedagógia modul. És a pedagógia és pszichológia megtetszett. Rájöttem arra, hogy a tanár feladatai nem érnek véget azzal, hogy "leadják az anyagot". Fontos szerepük van a diákok nevelésében, formálásában. Példaként kell állniuk, akit a diákok követhetnek. Ez egy olyan szakma, ami sosem ér véget, ami sosem unalmas, ami napról-napra változik, és rengeteg lehetőséget rejt.
Ezért választottam -barátaim megdöbbenésére- mégis a tanári pályát 2014- tavaszán. Mert szeretném megvalósítani és megtapasztalni mindazt, melyet a pedagógiai és pszichológiai tanulmányaim során megismerhettem. Megtapasztalni a tanulók sokféleségét és egyéniségét.
Motivációm némettanárként:
A némettanárok feladata és jelentősége talán napjainkban
még inkább fokozódott. Gyakorlatias szemmel nézve a német nyelv „jó
befektetésnek” bizonyul a jövőre nézve. Egyre több munkahelyen elvárás a német
nyelvtudás, nyelvvizsga nélkül diplomát sem lehet szerezni. Mivel a
nyelvtanulás elsődleges színtere a középiskola, ezért igen nagy felelősség
nyomja a nyelvtanárok vállát. Az egyetemek elvárják ugyan a nyelvvizsga
meglétét, de a legtöbb esetben ehhez nem nyújtanak segítséget. Talán jogosan,
hiszen a középiskolában kötelező a nyelvóra. Azonban ennek sikere – mivel az
idegen nyelv az egyik olyan tantárgy, melynek színvonala sokban a pedagóguson
múlik - a tanároktól függ. Tapasztalataim azt mutatják, hogy ahol a diákok
szívesen járnak órára és jó hangulatban, de megfelelő fegyelemmel folyik az
oktatás, ott egy nyelvet is könnyebben lehet elsajátítani. Fel kell hívni a
tanulók figyelmét arra, hogy egy idegen nyelv új távlatokat nyithat, és
számtalan lehetőséget rejt. Elég csak a
legegyszerűbb példára gondolni: nyaralás alatt elengedhetetlen a nyelvtudás.
Hogyan is lehetne szobát foglalni vagy útbaigazítást kérni egy idegen országban
magyarul? Sok helyen olvasható, hogy az internet ma már átveszi a nyelvtanárok
helyét. Persze, az internet sokban könnyíti a nyelvtanulók helyzetét, végtelen
tanulási lehetőséget kínál. Azonban egy tanár motivációja úgy gondolom,
pótolhatatlan. Nem elég szavakat és nyelvtani szabályokat magolni, a
nyelvtanulás ugyanis nem csak erről szól. Egy nyelvtanárnak ott kell lennie,
amikor érthetetlenné válik a ragozás, elveszünk a részletekben – a német
nyelvben ez nem példa nélküli -, és legszívesebben feladnánk. Továbbá az
interkulturális ismeretek kiemelkedően fontosak lehetnek egy- egy nyelv
elsajátítása közben. Sajnos a középiskolai tanulmányaim során sosem volt
hasonlóban részem, pedig meggyőződésem, hogy pontosan ez az, mely a tanulást
érdekesebbé teszi. Nem csak a „hogy mondják ezt németül?” a fontos kérdés,
hanem az is, hogy hogyan mondják például a fiatalok, mi a szokás egy
asztaltársaságban, mik az elvárások Németországban és mik Svájcban. A sort a
végtelenségig lehetne folytatni, a lényeg, hogy az idegen nyelvet egy kissé
„élőbbé” tegyük a tanulók számára és arra sarkalljuk őket, hogy érdeklődjenek
más kultúrák iránt is.
Motivációm magyartanárként avagy
Manapság sokat hallani arról, hogy a gyerekek (és a
felnőttek) nem olvasnak eleget, nem tájékozódnak, s az általános műveltség
fogalma egyre kisebbre és kisebbre zsugorodik. Meg vagyok győződve arról, hogy
egy jó pedagógusnak ezen ismereteket is át kell adnia a tanulóknak, mivel ma
már sajnos erre csak az iskolában van esély. A gyerekek ismereteit nem csak a tananyag keretein belül szeretném bővíteni, intelligens, a világra és kultúrára nyitott embereket szeretnék nevelni.
Természetesen német – és magyartanárként erre csekély idő
adatik, azonban biztos vagyok abban, hogy egy tájékozott és értelmes pedagógus
akkor is példaként szolgálhat, ha ezt nem explicit módon teszi. A humán
tantárgyaknak nagy jelentőségű feladata lenne többek között az, hogy a
fiatalok, tinédzserek figyelmét felhívja az olvasás és a művészetek
fontosságára. A mai világban gyakran hallani, hogy a gyerekek csak azt tartják
hasznosnak és megtanulandónak, melynek azonnali és kézzelfogható eredménye,
haszna van. A média által sugárzott világkép is ezt erősíti. Azonban éppen ez a
látszólag „hasztalan” és nem jövedelmező terület az, mely emberré tesz
bennünket.
Elengedhetetlen az is, hogy a diákok magukénak tudhassák az
elmúlt idők művészetét és kulturális örökségét is. Úgy gondolom, a mai világunk
megértéséhez ez mindenképpen szükséges. Szeretném, ha a tanulóim érdeklődnének
mind a régi és klasszikus, mind a mai magyar irodalom iránt. Az olvasás olyan
lehetőségeket és távlatokat nyithat meg, melyek egy szépirodalmat nem olvasó
ember számára elképzelhetetlenek. Szeretném, ha a diákjaim megértenék, hogy a
világ, melyben élünk, csak egy apró morzsája a „nagy egésznek”.
Pár gondolat az olvasás hasznosságáról, melyeket érdemes megfontolni:
http://pozitivnap.hu/kultura-es-szorakozas/10-dolog-amit-akkor-tapasztalsz-meg-ha-egyre-tobbet-olvasol
Sajnos egyre több hallgatótársam becsmérli le a
pedagógiai hivatást, országunkban egyre kevésbé tartozik az egyetemisták által áhítottak
közé. Társadalmunk sajnálatos módon lekezeli, nem becsüli a pedagógusokat, ez a
terület financiális helyzetén is meglátszik. Remélem, hogy a jövőben ez a kép
átalakul, és az emberek belátják azt, mennyire fontos az oktatás szerepe egy
állam és egy társadalom életében. Hiszen mire lehetne alapozni, ha nem a
fiatalkorban megszerzett tudásra?
Tanárként szeretnék egy jobb generáció nevelésében részt
venni. Szeretném, ha nem csak az anyagi javak jelentenének örömet a számukra.
Szeretném megmutatni, hogy a mi világunk csak egy apró morzsája az életnek.
Szeretnék nyitott és a kultúrára érzékeny tanítványokat útjukra bocsájtani.
http://educationcareerarticles.com/wp-content/uploads/2015/02/History-of-Literature.jpg
http://indulgy.ccio.co/i2/vF/VC/209347082648031351aFSMY9Dsc.jpg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése