1.ötlet
Német óra, a szint tulajdonképpen mindegy, a lényeg, hogy a szófelhő szókincsét igazítsuk hozzá.
Ráhangolásként a diákok az óra elején egy szófelhőt látnak a táblára kivetítve. Ezt megnézve kell kitalálniuk, megjósolniuk, mi lesz az a téma, amivel az órán foglalkozni fogunk.
2.ötlet
Német óra, a szint itt is a szófelhőben felhasznált szavaktól függ.
Ezt a feladatot végezhetik digitális eszközök segítségével vagy hagyományos feladatlappal is.
A tanulók szófelhőket látnak, egy mellette levő oszlopban pedig fogalmakat. Értelmezniük kell a szófelhő szavait, majd a fogalommal összepárosítani.
Ez a feladat is ráhangolásként az óra elején, vagy összefoglalásként,ismétlésként az óra végén végezhető.
Nyelvvizsgára/érettségire való felkészüléskor is nagyon hasznos lehet, hogy a diákok gyorsan átlássák egy-egy téma legfontosabb kulcsfogalmait.
3.ötlet
Német óra, a szint szintén függ a feladattól, a megadott szövegtől,
A diákoknak egy szöveg elolvasása után csoportokban dolgozva kell szófelhőket készíteniük, kiosztott tabletek vagy számítógépek segítségével. A lényeg, hogy kigyűjtsék a legfontosabb szavakat a szövegből.
Ezt úgy is lehetne bonyolítani, hogy minden csoport más szöveget kap, majd forgószínpad-szerűen, a szófelhőket a helyén (pl. egy padon) hagyva a csoportoknak egymás szófelhői segítségével ki kell találniuk, miről szólhatnak a számukra ismeretlen szövegek. Ezt továbbgondolva, az íráskészséget fejlesztve még azt is fel lehet adni feladatnak, hogy a csoport egy szófelhőt kiválasztva alkosson szöveget úgy, hogy az a csoport, akié a szófelhő és a hozzá tartozó szöveg eredetileg volt, megadja a műfajt is.
![]() |
Egy lehetséges példa a szófelhőre. A feladatot lehet könnyíteni azzal, ha az alak illeszkedik a témához. |
4.ötlet
Magyar nyelv óra, 9.osztály
A diákoknak szófelhőket adunk/mutatunk kivetítve. Ezekkel az a feladatuk, hogy megállapítsák, milyen szófajúak benne a szavak.
Ezt lehet fordítva is végezni, vagyis ők készítenek szófelhőt úgy, hogy csak a megadott szófajú szavak lehetnek benne. Nehezíteni lehet úgy is, hogy beleteszünk oda nem illő szót/szavakat, amit meg kell találniuk, s megnevezni, miért nem illik a többi közé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése